Profi helykihasználás hangulatos fali lámpa modellekkel

2019. október 10.

Egy lakás berendezésekor sokan csak arra gondolnak, hogy menni fog-e a majd a kanapé színe a szőnyeghez és a függönyhöz, illetve hogy mekkora legyen az étkezőasztal és pontosan hány széket szeretnénk köré tenni. Gyakorlatilag bármi, ami nem világítással kapcsolatos.
 
A világítás többnyire annyiban ki szokott merülni, hogy nem ártana egy csillár a nappaliba és a hálóba, de az előszobát sem érdemes sötéten hagyni, ahogy a fürdőbe és a vécébe is előbb-utóbb bekerül egy égő a foglalatba.
 
 

Használd ki a lámpacsaládok összes tagját

Érdemes a helyiségek kialakítása közben már gondolni a világításra, hiszen így fel lehet készülni akár szettekkel is. Például a nappaliba nagyon jól mutat egy hatalmas csillár, melynek olvasólámpája, álló lámpája és fali lámpái adják majd azt a kis pluszt, amitől olyan hangulatos és meghitt lesz a szoba első benyomásra.
 

Mikor érdemes fali lámpát választanod?

Mivel egyre kisebbek a lakások, s egyre drágábbak is, ez azt jelenti, hogy az optimális helykihasználás most sokkal fontosabb mint valaha. Ebben az esetben ne hagyd, hogy egy állólámpa értékes helyet foglaljon el tőled, ha épp le szeretnéd teríteni a jógamatracodat a földre.
 

Építkezz vertikálisan!

Magyarul amit csak lehet, pakolj fel a falra. Használj fali polcokat, falra csavarozható fogasokat, de akár a könyvespolcodat is eloszthatod kisebb deszkákon, hogy igazi retro hangulatot varázsolj az otthonodnak.
 
Ezek köré, mellé, de akár egy sorban is szerelhetsz fel különféle vagy ugyanolyan fali lámpákat is, melyek illenek a központi fényforrás stílusához legyen az csillár vagy függeszték.
 

Ez igaz az egész lakásra

Csak azért, mert egy helyiség kicsi a lakásodban, az még nem jelenti azt, hogy máshol nem alkalmazhatod a vertikális tárolás elvét. Gondolj bele, sokkal könnyebb felsöpörni, felmosni vagy porszívózni, ha nem kell annyi dolgot minden egyes alkalommal elmozgatnod, hogy ki tudj takarítani alatta.
 
Sokkal egyszerűbb emiatt, ha amit csak lehet, a falon tárolod. Kis galériát is csinálhatsz a falra a kedvenc festményeiddel vagy fotóiddal, amelyeket apróbb fali lámpákkal hangulatosan meg is világíthatsz. Ezt a típusú fényforrást akár éjszaka is használhatod, hogy biztonságosabban tudj közlekedni a sötétben, ha épp ki kell menned a mosdóba.
 

Hangulatvilágítás vagy erőteljes fényforrás?

A fali lámpákat egyaránt lehet használni hangulatvilágításnak is és fő fényforrásoknak is. Amikor hangulatvilágítás céljából keresel fali lámpát, akkor olyat érdemes választanod, amelynek a fénye a föld felé néz, de ha képek mellé szeretnéd tenni, akkor érdemes lehet olyan típust választanod, amelynek állítható vagy elforgatható a karja.
 
Amennyiben erőteljes fényforrásként szeretnéd használni a fali lámpákat, akkor olyan típust válassz, amelynek egyrészt elég erős a fénye, másrészt pedig a plafon felé néznek az égők, mely akár csillárt is helyettesíthet egy kisebb helyiségben.
 

Milyen típust válassz?

Szerencsére Villanyleó webáruházunkban rengeteg féle stílusú fali lámpa közül tudsz válogatni, így egyaránt van lehetőséged például romantikus, klasszikus, modern, luxus vagy akár minimalista kialakítású modelleket is rendelni. Mind színek, mind méretek tekintetében hatalmas a választék, így rengeteg féle típus kapható jelenlegi kínálatunkban.
 
Amennyiben kérdésed merülne fel bármelyik termékünkkel kapcsolatban, keress minket bátran e-mailben (info@villanyleo.hu) vagy telefonon (+36 70 432 8927), s amiben csak tudunk segítünk, hogy biztosan olyan fali lámpa modelleket válassz, mely nemcsak az otthonod, de a Te egyéni stílusodhoz is egyaránt illik.
fali lámpa
további blogbejegyzéseink